Régi, 1800-as évekbeli katonai térképeken, van egy jelölés Tiszafüredtől néhány km-re. Egy magányos fa, mint tájékozódási pont. Nagymamám korabeli emberek mesélnek arról, hogy az ő gyerekkorukban is volt már arra egy fa, amit már akkor is 100 éves fának hívtak. Gondoltam, ez aztán az izgalmas túracélpot! Odavezetni egy csoportot! Micsoda energiái lehetnek...
Már előre mondom: a fa és környezete legkisebb zavarása mellett vezetek oda túrát. A pontos helyét nem is teszem közzé. A környéken korábban a fokozottan védett réti sas pár költését észlelték, de azt remélem, hogy január első szombatján őket sem háborgatjuk még, ha ott is tartózkodnak. Télen gyakran járnak be nagy területeket élelmet keresve, kóborolnak. Bár az egyik legkorábban költő madaraink egyike, ilyenkor azért csak elvétve végzi látványos nászrepülését.
A fáról az I love Tisza-tó magazin érdekes cikket közölt, a szerkesztőség tagjai nem voltak restek fel is keresni. Van egy másik fa a Dunántúlon, amit (akit?) útba szoktam ejteni túravezetés során. Azt a libanoni cédrust 1830-ban ültette József nádor saját kezével. Minden márciusban meglátogatjuk, töltekezünk energiáiból. Belegondolunk, hogy mi mindent láthatott azóta, hogy 18 éves korában kitört körülötte a Petőfi-féle szabadségharc...
A füredi 100 éves fát sosem derítjük ki, hogy ki ültette. Valószínűleg nem emberi kéz, hanem a kiszámíthatatlan folyómenti szél rakott le éppen ott egy magocskát, valamikor a 19. század elején. Talán éppen 1830-ban.
Mi mindenesetre megkeressük 2020. január 4-én, a hagyományos évnyitó túránkon. Remélem, a terepviszonyok és az időjárás támogat minket ebben.
Kedves sokat látott fa! Tisztelj meg minket azzal, hogy fogadsz minket. Időtlenséged, energiáid hadd közvetítsék a felelős természetjárás oly hiányzó szemléletét az azt szolgáló túravezetőn keresztül, az érdeklődőknek!
Tárnai Csaba
