FÜRJ TÖRTÉNET

Az öt fürj kakas egymás mellett kelt. A tojásaik héja, amikben fejlődtek, össze is ért. Édestestvérek voltak, bár ez nem lett volna törvényszerű a népes állományban. Csak ők tudták még, hogy ők kakaskák. Az összeérő héjakon át gond nélkül kommunikáltak egymással. Na ezt sem értette egyetlen tenyésztő ember sem. Azt is egyeztették, hogy itt az idő, kifejlődtünk, törjük fel a héjat. Az emberek csak annyit láttak, hogy jéé, egyszerre kelnek, milyen véletlen...
Ismerték egymást, mielőtt megláthatták volna egymást. Még a kikelést követően is hunyorgó szemeik helyett egyéb érzékkeikkel tudtak egymásról. Egyikük más volt, mint a többi négy. Gyengébb, ezt már a tojásokban tudták. Az emberek ezt kelésgyengeségnek hívják. Számukra nincs oka, valójában nagyon is van. Ő a felszáradás utáni órákban nagyot küzdött önmagáért, de elvesztette ezt a küzdelmet. Néhány órát töltött a szemmel is látható világban, mielőtt a testét alkotó anyagot visszaadta a Körforgásnak. Négy kakaska maradt.
Ahogy teltek a napok, csibeként együtt maradtak a több százas állományban. Hangjuk bevésődött mindannyiukba, hullámaik alig különböztek egymástól. Még nem tudtak ártani senkinek, csőrük, karmuk puha volt. Csontjaik is mintha gumiból lettek volna, nekik sem lehetett könnyen sérülést okzni. Olyan aprók voltak, hogy egy nagyobb bogár a hátára vehette volna őket.
- Isten gondoskodik rólunk - csipogták. Meleget sugároz ránk azokból a berendezésekből, újra tölti az itatatóinkat. Nem tudták, mi az a hála érzés, de érezték, hogy ez igy van jól.
Nőttek, fejlődtek a fürjecskék, pihe tollaikat véglegesre váltották, legutoljára a farktollaikat. Egy este egy barna-vörhenyes bundás, villámgyors vendég jutott be egy pénzérme nagyságú résen közéjük. A menyét éhes volt, mégpedig meleg vérre. Kígyószerű mozgással cikázott, csinos ködmönében. A legközelebbi kakasra ugrott rá, egyenesen a torkának. A többiek csak nézték, hogy lefetyeli a kiömlő vért a bundás kisragadozó. A kavargó tömegben nem folytatta a vérengzést, eliszkolt. Hárman maradtak a sorstársak.
Hetek múla már bejáratott útvonalon közlekedtek a jól ismert etető, itató, és a pihenőhelyük között. Nem távolodtak el egymástól néhány méternél távolabb sohasem. Együtt lélegeztek, mindent tudtak a másikról.- Az Isten tölti fel minden nap az etetőnket - pislogtak egymásra. - Csak ő képes arra, hogy tápot teremtsen nekünk a semmiből, és megsemmisítse azokat a társainkat, akik néha elhullanak közöttünk. Bejön közénk, mindent elrendez, és kimegy. Az ő keze nyomán van az egész világunk.
Gazdájuk egy szép napon közéjük lépett, lehajolt, és egyiküket felemelte.
- Ez talán jó lesz! Mintha kövérebb lenne a többinél, vagy csak a tolla miatt?
- Jó lesz! - felelte mellette egy másik ember. Egyformák ezek...
A kiemelt kakas, mielőtt elérte volna az ivarérett kort, egy forró levesben végezte az asztalon, főtthús formájában. Még meg is dícsérték omlósságáért, zsengeségéért, no már nem őt, hanem a háziasszonyt. Bár a hatalmas fürjtömegben sok tojó és kakas volt, ők úgy érezték, hogy ketten maradtak.
Az egész állomány felnőtt. A tojók tojni kezdtek, a kakasok érdeklődni kezdtek a tojók iránt. Kezdetben esetlenül próbálkoztak, meg is kapták, hogy van még mit tanulnod kakaskám... Mindegyik hím egyre nagyobb háremet akart. Kizárólagos jogot formáltak egyre több tojóra. A szaporodás mindennél magasabb rendű késztetése kialakult bennük. Az állományban felosztásra került minden anyajelölt. Ám ekkor az erősebbek még nagyobb udvartartást akartak. Odacsíptek a mellettük próbálkozó kakasnak, és egyre több nyílt harcra került sor a másik nem birtoklásáért. Ősi ösztöntől hajtva mindegyik igyekezett a saját örökítő anyagát a lehető legtöbb nősténynek tovább adni.
Ezek a párharcok egyre komolyabbak lettek. Csúnyán verték egymást, repült a toll, kiserkent a vér.
A gyengébb kakasok elveszítették párjaikat, az erősebbeknek egyre nagyobb háremük lett. Különösen a két megmaradt jó barát járt elől a gyűjtésben. Idő kérdése volt, hogy mikor kerülnek szembe egymassal.
A harcuk rettenetes volt. A nagyobb ököl nagyságú, szelidnek látszó madarak csatájában ömlött a vér. Valósággal megskalpolták egymást, mindketten kopaszok voltak nyaktól felfelé. Szemük bedagadt, mindegyikük már csak az egyik szemére látott. Szomorú látványt nyújtottak az egykori jóban - rosszban testvérek. Akik világra jöttük előtt segítették egymást, most úgy küzdöttek, hogy félő volt, csak az egyik maradhat élve.
Így is lett. Egyiküknek sok volt az elszenvedett sérülés és stressz, másnap reggel holtan találták az alomban.
Az utolsó jó barát az állomány királya lett, miután kivégezte utolsó komoly vetélytársát. Emberi szemmel kegyetlen, méltatlan leszámolás volt ez. Minden alsóbbrendű kakas rég behódolt neki. Büszkén járt körbe a többiek között, akik félre álltak előle. Az etetőhöz először ő férhetett hozzá, a tojók felkinálkoztak neki. Más kakasok csak suttyomban, távol tőle mertek kísérletet tenni a párásodásra egy-egy engedőbb tyúkocskával. Ha lebuktak, az alfa kakas kíméletlenül megtépte az illetőt. Élvezte a hatalmát, melyet kiharcolt magának.
Telt-múlt az idő, az egyidős fürj csapat lassan elérte tojástermelése csúcsát, majd hanyatlani kezdett. Amikor a tojások száma a kritikus szint alá csökkent, a gazda számolni kezdett. És ítéletet mondott kakasunk egész királyságáról: nem kell már.
A hivatali élő állat megsemmisitő szakember hozta a fekete zsákjait, vegyszereit, és munkához látott. Felszámolta kakasunk világát. Benne a büszke uralkodó teste eggyé vált az alantas népével. Eltűnt benne minden kicsi test, kakas vagy tojó, csak egy veszélyes hulladék tömeg maradt, amit szakszerűen kezelni kell. Messzire kerültek elszállításra, fertőtlenítő szerek közé.
Igy pusztult el az utolsó kakas.
Helyükön hamarosan napos fürj csibék fogadásának előkészületei folytak.
Hátul, a gazdaság végében, rejtve a vendégek szeme elől, volt a sitt. Egy hatalmas gödör, amibe a gazda beledobálta a szerves hulladékot, majd időnként földréteggel fedte be a vegyes anyagot. A gödör alján az egésznek a nedvessegtartalma összegyűlt, és találkozott. A napos korban ide hajlított első kakasé, a menyét által legyilkolt második maradványai, a kiöntött egykori ünnepi fürjleves maradéka, és a sérüléseibe belepusztult negyedik kakas teste. A gödör alján összegyűlt tápanyag a talajban egyesült a Körforgás részeként. Hullám, anyag, részecske ismerősként talált közös létet újra. Együtt voltak mind a négyen.
Csak a király nem.