DARUVONULÁS

Tegnap délben befejeztem a Tokaj-hegyen a túravezetést, elbúcsúztam a külföldi csoporttól, és a Hortobágy felé vettem az irányt. Meg sem álltam a Balmazújváros előtti földekig, de ott nem lehetett nem megállni.

A környéken hemzsegtek a darvak. A táj hangos volt a kiáltásaiktól, minden irányban a hangjaik hallatszottak. kisebb csapatok a levegőben úsztak alacsonyan, mindig egy vezetővel az élen. Távolabb a szántóföldön nagyobb csoportban keresgéltek a földön. Az egyik irányban pont úgy, hogy mögöttük még távolabb egy marhacsorda legelészett, micsoda kép! A másik oldalon egy szürke sávot alkottak, ahogy csoportosultak a barna földön. 

"Krúgatásuk", ahogy a hangjukat nevezzük mi emberek, csupa információ lehet, csak mi nem értjük. A talajon lévők is figyelnek a repülésben lévőkre, a repülők is figyelek a lentiek mozgását. Az egész táj valami egységes, egybetartozó hálónak tűnt, amiben mindennek megvan a helye. Csak mi, az "értelmes ember" nem vesszük az adásaikat. 

Kisebb családok is elkülönülnek, nem olvadtak egybe egészen. Szülők vezetik eltérő színű, fakóbb de már anyányi idei fiókáikat. Sok száz méter az aurájuk velünk szemben, távcső kell hozzájuk. De azt aztán nem győztem forgatni

Délfelé tartanak, vonulásban vannak. Tudjuk, hogy idősebb társaik vezetik a V alakú repülést, a tarlókon ők mutatják a tapasztalatlanabbaknak a legjobb táplálkozóhelyeket. "A sokat látott hím a szemével jelezte a többieknek: gyertek, tavaly itt sok mag volt, nézzük meg" - Fekete István valahogy így írná ezt, csak ő egy egész novellában szögezné oda az olvasót a soraihoz.

Mi volt a legfőbb érzésem? Az, hogy milyen keveset tudunk erről a hálóról. Itt, ezen a másik hálón próbálok erről írni. Ez is bonyolult, lassan munkaeszköz. De csak az élőké csodálatos. 

- CS -

.