Currado Gianfigliazzi, mint hallomásból valamennyien tudhatjátok, bőkezű és pompakedvelő nemes úr volt, lovagi életet élt, szüntelenül kutyákkal és sólymokkal szórakozott. Egyszer a sólymával zsákmányul ejtett egy darumadarat; mikor pedig látta, hogy a madár gyenge húsú és kövér, elküldte ezt kitűnő szakácsának, Chichibio-nak, és megüzente néki, hogy vacsorára süsse meg, és ízesen készítse el. Chichibio, kinek már a képéről is lerítt, mily nagy kópé, megfűszerezte a madarat, odatette a tűzre, és nagy gondosan sütni kezdette. Mikor pedig már majdnem pirosra sült, és pompás pecsenyeszag szállongott belőle, történt, hogy bejött a konyhába egy Brunetta nevezetű szomszédbeli kis fruska, kibe Chichibio fülig szerelmes volt; mikor meglátta a madarat, és megorrontotta a pecsenyeszagot, mézesmázos szavakkal kérte Chichibiót, adná neki annak egyik combját. Felelte is Chichibio:

• Nem lehet, az a nemesúré.

Nem tetszett ez a felelet a lánynak, és mindent bevetett, hogy a combot megkaphassa.

Végezetül is Chichibio, nehogy magára haragítsa kedvesét, leszedte a darunak egyik combját, és odaadta neki. Mikor aztán feltálalta a féllábú darut Curradónak és vendégeinek, Currado elcsodálkozott rajta, hívatta Chichibiót, és megkérdezte, hová lett a darunak másik combja. A hazug velencei nyomban megfelelt:

– Uram, a darvaknak csak egy combjuk s egy lábuk vagyon.

Mondotta akkor Currado mérgesen:

– Már hogy az ördögbe volna egy combjuk meg egy lábuk? Hát talán nem láttam ezen kívül elég darvat életemben?

Chichibio tovább erősködött:

– De bizony úgy van, uram, amint én mondom, és ha akarod, eleven darvakon is megmutathatom neked.

Currado a vendégei előtt nem akarta tovább szaporítani a szót, hanem mondotta:

– Mivel azt mondod, hogy megmutatod az eleveneken, holott ilyesmit még soha nem láttam, de nem is hallottam, hát holnap látni akarom, s akkor megnyugszom; de esküszöm a Krisztus testére, hogy ha nem így vagyon, úgy elagyabugyáltatlak, hogy holtod napjáig megemlegetsz.

 Az este tehát nem esett több szó erről; másnap reggel, alighogy virradt, Currado, kinek az éjszakai nyugovás nem verte el haragját, még mindig nagy dühösen fölkelt, s parancsolta, hogy a lovakat elővezessék; és Chichibiót is lóra ültette, s magával vitte ama kis folyó felé, melynek partján reggelente rendszerint látni szokta a darvakat és szólott:

– Majd mindjárt meglátjuk, ki hazudott tegnap este, te vagy én?

Chichibio látta, hogy Currado haragja még mindig nem csillapodott, s hogy mostan bizonyítani kell hazugságát, de még nem is sejtette, hogyan vágja ki magát; hát kimondhatatlan rettegésben poroszkált Currado mögött, holott, ha lehetett volna, legszívesebben megszökött volna; de nem lehetett. Akár előre, akár hátra, akár oldalvást pislogott, úgy rémlett neki, hogy minden-minden, amit lát, csupa két lábon álló darumadár. De már közel értek a folyóhoz, midőn megpillantott annak partján vagy tizenkét darut, melyek mind féllábon álldogáltak, már ahogyan alvás közben szoktak. S minek előtte még Currado észrevette volna azokat, ő megmutatta neki és szólott:

– Most nyilván láthatod, uram, mely igazat szólottam tegnap este, hogy a darvaknak csak egy combjuk s egy lábuk vagyon; nézd csak ott álldogálnak.

Currado odanézett és szólott:

– Várj csak, majd megmutatom neked, hogy két lábuk vagyon.

Közelebb ment hát, és rájuk kiáltott a darvakra:

– Huss, huss!

Erre a kiáltásra a darvak leeresztették másik lábukat, néhány lépést futottak és elrepültek.

Currado tehát Chichibióhoz fordulván szólott:

– Hát most beszélj, pákosztos! Elhiszed-e, hogy két lábuk vagyon?

Chichibio szinte kővé dermedt, s maga sem tudta, mi sugallotta néki, de ekképpen felelt:

– Igen, uram, de tegnap este nem kiáltottál ám reá, hogy: Huss, huss! Mivelhogy ha rákiáltottál volna, az is éppen úgy kidugta volna a másik combját meg a másik lábát, mint ezek.

Curradónak megtetszett ez a visszavágás: minden haragja vidámságra és kacagásra enyhült, és szólott:

– Chichibio, igazad van, bizony rá kellett volna kiáltanom.

Ekképpen tehát Chichibio gyors és mulatságos visszavágásával megszabadult a büntetéstől, és megengesztelte gazdáját.

 (Révay József fordítása alapján)