Negró, a holló párban élt a Hortobágyi Madárkórház röpdéjében. Elég tágas volt, már amennyire egy ketrecben tartott madárnak tágas lehet. Igazából egyetlen tér van, ami elég tágas egy egészséges madárnak. A kék ég. De ha egy madarat bármilyen okból nem szabad elengedni, akkor felelősen ketrecben tartjuk, és ott hasznos ismeretterjesztő célokra fogjuk.
Szóval, a párjával élt. Csakhogy a párja meggyógyult, és eljött az idő, amikor szabadon lehetett engedni. Felelős szakemberként nem is tehettek mást, elengedték. Negró egyedül maradt a ketrecben.
A gondozói először azt vették észre, hogy az ennivalója egy részét elássa. Gondolták, ez természetes is lehet. Gondol a szűkösebb napokra. Tudják mire gondolt Negró? A párjára.
A szabadon engedett madár nem ment messzire, és nem távolodott el párjától. Visszajár a ketrechez, és társalog Negróval. És akkor ő előhúzza az elásott falatokat, és a rácson keresztül, belülről kifelé, megkínálja a párját. Megeteti.
A gondozók mindig egy kicsit többet adnak neki...
